2012. május 31., csütörtök
2012. május 30., szerda
50.nap és 5 km futás
Ma jubilálok, elérkezett az 50. napom :)
Méricskélést nem végeztem, majd vasárnap.
Most érkeztünk meg a futásból, tele vagyok boldogsághormonnal. Kipróbáltuk a másfél km-re lévő sportpályát, ami csodaszép és egy lélek sem volt ott :)
Jó is lenne, mert ma a pasim kenyeret sütött és elszaladt velem a ló. Ezer éve nem ettem kenyeret, pláné frissen sültet ami még ropogós is, úgyhogy kefirrel bemajszoltam nemistudommennyit :) 50 naponta csak szabad :D

2012. május 28., hétfő
48.
És elérkezett a 6. hetes futó tervem félideje is.
És annyira boldog vagyok, meg büszke is magamra, hogy majdnem kiugrom a bőrömből.
Ma (vagyis tegnap, de ma "vasárnap" volt) 5x: 6 perc futás, 2 perc séta volt a feladat és teljesítettem (a pasim is).
Összesen 5,35 km - 40 perc, átlagsebesség 7,85 km/h

2012. május 27., vasárnap
2012. május 24., csütörtök
44.
Igaz, hogy tegnap megittam vagy 4-5 l folyadékot, de ma reggel baromi szomjasan ébredtem. Gondoltam, felugrom gyorsan a mérlegre, ha már ennyire kevés a víz bennem. Még WC-zés előtt...
És láss csodát! 76,3 kg. Ugráltam rajta, hátha átlibben a 77-re, mert tegnap reggel is megviccelt. De nem! Makacsul ott maradt. Lehet, hogy elemet kell cserélnem?
Ma futás. Már előre izgulok, hogy bírni fogom-e, meg persze azért, hogy az időjárás engedje, hogy futhassak.
A mai penzumom: 4x: 6p futás, 3p séta. Nőnek a futási percek edzésről-edzésre, ajaj.

2012. május 23., szerda
43. 6 hetes eredmények
Ma reggel ráálltam a mérlegre és 76,6 kg-t mutatott, elkezdtem a pasim után visítozni, hogy hozza gyorsan a telefonomat, hadd fotózzam le. Na, amire odajutottam, már 77 kg lett belőle :))))) (* a fotót picasaval buheráltam meg)
Tegnapi centizés eredménye:
2012. május 22., kedd
42.
Megvaaaaan! Megcsináltam! 4x5 perc futás, 3 perc séta. Az igazat megvallva, már az első két percben tele volt a t...m az egész futással, szembe szél fújt, eső, fáradság... de szerencsére nem adtam fel. Így utólag visszagondolva, 32 perc perc volt az egész, túléltem, megcsináltam, de ha akkor feladom, tutti napokig lelkifurdalásom lett volna és egy darab szarnak éreztem volna magam, hogy még ennyire sem vagyok képes. Biza-biza, fejben dől el minden. Szerintem olyan dolgokra képes a testem, amiről álmodni sem merek.
Futás közben arra gondoltam - amikor éreztem, hogy kész! vége! nem kapok levegőt!, hogy Atyaég, szegény tüdőmet mennyire károsítom a napi 1 doboz cigivel. Nagyon gyűjtöm az erőt a leszokáshoz. Ha a sport az életem része lesz, azt hiszem könnyebb lesz tenni. Legalábbis nagyon remélem.
A centimet sehol nem találom, este spárgával méricskélek meg vonalzóval.
Ma reggel 77,2 kg voltam. 2 napja székrekedésem van, az este megittam egy bögre antiadipose teát, de semmi... Pedig annak mindig van hatása. Ma este senna tea lesz. Vagy mályva.
Kaja szempontjából jól állok, habár ma baromi keveset ettem, de már nagyon unom ide írogatni. Kipróbáltam a rántott csirkemellet sütőben, sütőpapíron, isteni lett, ma az volt az ebédem sk kovászos uborkával.
Alig várom, hogy lefotózhassam a mérlegen a 76.9 kg-t :D

2012. május 21., hétfő
2012. május 17., csütörtök
36.
Reggeli: 450 g kaukázusi kefir, 3 abonett, 3 szelet sonka, jégcsapretek
Tízórai: 1 alma
Ebéd: juhtúrós töltött cukkini (2 darabka)
Uzsonna: 2 kivi
Vacsora: 5 abonett (!!!), cottage cheese, májkrém, dán fehérsajt, vágott vegyes savanyúság
Mozgás:
Norbi kickbox - hááááááááát, 24:30 percet bírtam csak + a végén megcsináltam a tájcsííí perceket :) Az is durva, csak úgy ömlött rólam a víz.
Utána is nézek ennek a tai chi-nak, mert érdekesnek tűnik.

2012. május 15., kedd
35.
Lusta dög vagyok, ami a blogírást illeti. Ez van.
De nem rinyálok.
Tegnap megjött az a bizonyos, úgyhogy semmilyen mozgást nem végeztem, csak a legszükségesebbeket. Megtaláltam a tökéletes gyógyszert a menstruációs görcsök ellen: Cataflam.
Ma van a 6 hetes edzéstervemből a 4. edzés, ahogy a mellékelt fotón is látszik (a zöld rubrikák már letudva).
Voltunk vasárnap futni a pasimmal, túléltem. Bevallom, semmi kedvem nem volt, a hátam közepére kívántam az egészet, de aztán megembereltem magamat és lefutottuk/sétáltuk a 20 percet. Nem bántam meg, utána nagyon jól esett, hogy megcsináltam. Ma egyedül indulok neki, már előre izgulok, feladom-e. Hát remélem nem.
Update: megvolt a futás :) 5x2 perc futás, 2 perc séta - 2,5 km
Voltak másodpercek, amikor majdnem feladtam. De szerencsére összekapartam magamat. Tényleg kíváncsi vagyok a végeredményre... Június 17-én elméletileg lefutom a Sziget kört :)
Tegnap reggel, miután megjött, kíváncsiságból ráálltam a mérlegre. 1,6 kg-al mutatott többet, mint szombat reggel. Hát nagyon remélem ez csak a visszatartott víz.
A diétát tartom, de lusta disznó vagyok ismételten és nem használom a kalóriaszámláló programot, így míg az elfogyasztott kcal-t kb fejben kiszámolom, addig a ch-ról halvány lila gőzöm sincs.
Pénteken ráállok a mérlegre, ha addig nem mutat 77 kg-t, büntetésként vissza kell térnem a kcal/ch számláló programhoz.
Reggeli: 2 abonett, 2 szelet sonka, kígyóuborka, 1 kivi
Tízórai: 1 alma
Ebéd: spenótfőzelék, 2 abonett
Uzsonna: 250 g 0,1% joghurt (115 kcal/14,4g ch), 5 kk zabpehely
Uzsonna2: 2 dl szamóca turmix
Vacsora: muffin formában sült réteslapos sajttal megspékelt valami (a pasim sütötte tegnap este, isteniiii íze van), 2 abonett, cottage cheese, egy kis darab dán fehér krémsajt, kígyóuborka

2012. május 11., péntek
2012. május 10., csütörtök
30.
És tádádádámmm, eljött a 30. napom.
Mérlegre e csodás nap alkalmából nem álltam, mert 2 napja székrekedésem van és nem akartam elrontani a kedvem. Majd vasárnap.
Jelentem, nekifogtam az 5 km lefutásához segítő edzéstervnek. Itt van miről beszélek: http://edzesonline.hu/edzesterv/5/elso_5_kilometerem
A csütörtöki nappal kezdtem, hogy ne kelljen várnom hétfőig. Jelentem, túléltem :P Na jó, nem is volt olyan vészes. De majd a következők :) Velem futott a pasim is, neki meg sem kottyant, ahogy a múltkor sem. Végigdumálta az összes 24 percet, én csak bólogattam néha és stopperoltam az időt, az is nagy feladat :D
2,65 km volt az össztáv, elméletileg 210 kcal-t égettem el, de annyira nem bízom a telefonomban, hogy ezt elhiggyem.
Már várom a következő edzést, ami vasárnap lesz.
Reggeli: 4 abonett, sk kapros-snidlinges túrókrém, uborka
Tízórai: 450 g kaukázusi kefir, zabpehely
Ebéd: csirkemell, jégsaláta kefires öntettel
Uzsonna: 5 db kukoricás abonett (imádom! olyan mint a pufulec - ha van olyan aki érti), pár db. buláta
Vacsora: 4 dl epres turmix
Holnap péntek! Juhúúúú

29.
Nagy a bódóttág. Ma reggel ráálltam a mérlegre és 77,9 kg :)
Azt hittem soha nem lépem át a 78-at. De van remény. Három napja mozgok végre valahára és úgy tűnik, hatásos.
Holnap lesz 1 hónapja, hogy elkezdtem, szóval holnap reggel lesz egy hivatalosabb mérlegelés.
Tegnap voltam futni. Hát mindent elkövettem, amit nem szabadott volna futás előtt és közben:
- futás előtt megittam fél liter limonádét - ez végig ott lötykölődött a gyomromban
- szintén futás előtt közvetlenül elszívtam egy cigit - futás közben köptem ki szegény tüdőmet
- bemelegítés nélkül indultam neki futni
- a futást egy nagy emelkedővel kezdtem, így az első 15 méterben már halálomon voltam
+ 1: nem találtam a telefonomon jó zenét, a rádióadókon sem, a Petőfi rádiót választottam végül, gondoltam csak lesz pár jó szám, hát nem: végig reklám volt majdnem, reklámra futni nem olyan jó
Reggeli: 3 abonett, sonka, sajt, retek
Tízórai: 1 darabka (4x2 cm) káposztás rétes
Ebéd: zöldbabfőzelék
Uzsonna: 3 abonett, cottage cheese
Vacsora: 3 abonett, cottage cheese, uborka
Mozgás: Leslie Sansone 5 mérföldjéből 3 (5 km, 40 perc)

2012. május 9., szerda
28.
Tyííííí, milyen izomlázzal a combomban ébredtem ma reggel! De már kezd enyhülni.
Szeretem Leslie Sansonet :)
Reggeli: kefir, zabpehely
Tízórai: 3 abonett, maradék kefir, zabpehely
Ebéd: csirkemell, kukoricás vitaminsaláta, mozarella
Uzsonna: zöldbabfőzelék (frissen készült, nem tudtam ellenállni. Van benne rántás, de tk. rozslisztből készítettem)
Mozgás: futás
Idő: 0:12:48
Távolság: 1,39 km
Lépések: 2323
Átlagsebesség: 6,53 km/h
Elégetett kalória: 112 kcal

2012. május 7., hétfő
Futááááás
Az van, hogy tegnap d.u. megvettem a futócipőt. És este ki is próbáltam.
Nem akartam megerőltetni elsőre magamat, így kényelmes kocogás volt. A célom, hogy mindig 1 perccel többet fussak.
Tegnap esti, első hivatalos futásom statisztikája:
Távolság: 1.27 km
Lépések: 2117
Átlagsebesség: 6,13 km/h
Elégetett kalória: 106 kcal
Reggeli: 4 abonett, csirkemellsonka, 500 g kaukázusi kefir
Tízórai: cerbona müzliszelet, alma
Ebéd: csirkemell, vitaminsaláta, mozarella
Uzsonna: gombakrémleves
Vacsora: 4 abonett, sonka, retek, újhagyma, csipőspaprika
Mozgás: futás az eső miatt kizárva (nehogymá összesározzam az új fehér cipőmet :D)
Leslie Sansone - In Home Walking For Weight Loss - The Walk Diet - 1 Mile
- a cardio trainer szerint: 19 perc, 1,6 km, 2636 lépés, -90 kcal
Leslie Sansone - 5 Mile Fat Burning Walk - ebből az első mérföld
- ez nem volt tervben, de mivel nem fárasztott ki az első, így gondoltam, meglépek még 1 mérföldet
- a cardio trainer szerint: 12 perc, 2112 lépés, 1,3 km, -76 kcal
Summa summárum, elégedett vagyok a mai mozgással.

2012. május 6., vasárnap
26.
Az eredeti értékeim hibásak voltak. Szerintem mindenütt 2 cm-el többet számoltam, így javítottam a táblázatban is.
2012. május 3., csütörtök
23.
Ma reggel rámerészkedtem a mérlegre: 78,6 kg.
Azt hittem több lesz. Szombaton 78.3 kg voltam. Meg jönnek azok a napok.
2012. május 2., szerda
22.
Ma reggel nem álltam mérlegre.
Oka van :)
Reggeli: 2 dl 1,5%-os tej, zabpehely
Ebéd (e-food): Gyöngyhagymás, gombás csirkemell ragu, jázmin rizs - nem ízlett... (478 kcal, 76g ch, 29g fehérje)
Uzsonna: 76g juhtúró (150 kcal, 3g ch, 14g fehérje), 1 alma, 1 korpovit keksz (16 kcal, 4g ch)
Vacsora: 4 pufirizs, 250g kapros túrókrém, 2 nagy retek, zöldhagyma

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)